Happy New Year

Ez volt az első szám, ABBÁ-tól, amit meghallgattam az új évben. Nyilván mindenki írja a bejegyzéseket, hogy Új év, új kezdet, ami fontos persze, valami meghal, lezárul, és követi egy új. Viszont ha eltervezel valamit, hogy majd így meg új az új évben... Például leszokom a dohányzásról. Akkor az azt jelenti, hogy 0:00-tól nem dohányzom? Ezt senki sem csinálja így. Ha pedig rágyújtok még utána is, mondjuk másodikán, meg esetleg negyedikén, vagy még 10-edikén is, akkor el van veszve, és inkább majd jövőre jobban betartom? Van ilyen és tényleg számít, hogy új év van, de elhatározásokat mindig lehet, és kell is hozni. Engem már régóta foglalkoztat a vegetarianizmus, a jóga, a belső valónk megtalálása, a spiritualitás. Már tavaly tavasszal feladtam a húsfogyasztást, pedig én tipikusan az az ember voltam, aki húst hússal eszik, leginkább csak azt, zöldséget nem nagyon ettem, sőt inkább előrekészített kajákat. Néha még most is eszem húst, például tegnap, ingyen gyros volt egy közeli pubban, ez olyan, amit nem lehet kihagyni. De magamnak már nem veszek húst. Körbekérdeztem mindenkit, akiről tudtam, az ismeretségi körömben, hogy miért nem eszik húst,mert gondoltam, nem véletlenül, amellett, hogy az állatokat tiszteletben tartják. Több vallásban van húsböjt rövidebb ideig, vagy teljesen megvonják a húst. Mondák, hogy krisna hívők, együttéreznek az állatokkal, mert ugyanolyan lények, illetve az állatban lévő halálfélelem a részeddé válik, ami az állatból jön, ha húst eszel. A jógában találtam magam számára magyarázatot erre először. A hús tamasztikus étel, ami levertséget, aluszékonyságot okoz, de aztán később a szobatársam megerősítette, hogy nem feltétlenül egészséges, mert a nagymamája valami olyan bélbetegséget kapott, ami onnan eredeztethető, hogy túl sok húst evett. Ezért megpróbálom. Mivel a tojás is tamasztikus, ezért a lakto vegaságnál maradok. Evés előtt pedig a Brahmarpanam mantrát éneklem, hogy megáldjam az ételt. A cigarettát is mellőzöm, kicsit jobban, mint eddig, tudatosabban, és alkoholt sem fogyasztok akkora mértékben. De ez is fokozatosan csökkent az elmúlt egy évben, egyre inkább nem kívántam. A jógát viszont egyre inkább, elképesztő, eddig sosem éreztem, hogy van hátizmom, és most hátizomlázam van, de kellemesen, mint a megérdemelt fáradság. Ma mondjuk nem végeztem egy ászanát sem, de emiatt nem is neheztelek magamra. A pillanat, az a lényeg...

Nagy Zoárd

"Azt kérte annak idején egy tündértől, hogy engedje őt vándorolni. Nem akar örökké egy sziklás hegyoldalon állni egy tölgy meg egy bükk szomszédságában, örökké ugyanazt a völgyet nézni, ugyanazt a folyót . "Pedig nincs annál szebb- mondta neki a tündér-, mint háromszáz évig nézni egy völgyet. Egy percig nézni nem érdemes, húsz év nagyon kevés rá, de háromszáz év... az igen!" De Nagy Zoárdnak aztán beszélhetett! "Jól van- mondta a tündér-, mehetsz!" Na, el is indult Nagy Zoárd. Megjárta a sivatag homokját, a tengerek partjait, szigeteken járt, délszaki földeken, jéghideg északon. Talán nincs is olyan hely, ahol Nagy Zoárd ne járt volna. Igen ám, csakhogy egyszer elkezdett sajogni a szíve. Újra látni szerette volna a völgyet, a folyót, szeretett volna elbeszélgetni a tölggyel és a bükkel. Fogta magát, hazament. Van lába, megtehette. Otthon aztán úgy érezte, hogy ez nem ugyanaz a völgy, nem ugyanaz a folyó, s a tölgy se meg a bükk se ugyanaz. "Ez nem ugyanaz a hely, ahol születtem!"- kiáltotta, és nekivágott a világnak, hogy megkeresse azt a völgyet, azt a folyót, azt a bükköt és azt a tölgyet. Járt, járt körbe a világban örökké, szakadatlan. De hogy találta volna meg, amit keresett? "

Véletlen

Olvastam egy naplóbejegyzést, amelyben a szerző felhívja a figyelmet a véletlenekre, ugyanis talált a padláson egy kártyalapot. Hiába járkált fel sokszor, eddig még nem akadt a szeme ügyébe. Én pedig erre felbuzdulva nagy vágyat éreztem, hogy jöjjön valami véletlen. Közben rájöttem, hogy a jelek mindig ott vannak, csak tudni kell észrevenni. Régebben sokszor vettem egy bizonyos újságot, aztán előálltak a szerkesztők egy új címmel, azóta nem találom semelyik boltban. Minden hónapnak megvan a maga témája, amiről írnak, nem felszínesen, mint a bulvárlapok, meg a horoszkópok, hanem értelmesen több tudományos szemszögből. Eddig is úgy voltam vele, hogy akkor találom meg az újságot, mikor szükségem van rá. Azonban azt hittem, már sosem lesz meg, de ezt valamiért nem kötöttem össze azzal, hogy akkor nincs rá szükségem. Ma elment az áram ott, ahol voltam, elég félelmetes volt, olyan üldözési mániám lett tőle. Kiderült, hogy az épületben eltört valami cső, és ömlik a víz kifelé, ijesztő látvány volt. Viszont ez ráébresztett arra, hogy éhes vagyok, így hát gondoltam, na, akkor uzsgyi a tesco. Bementem, és gondoltam egyet, elmentem az újságok felé, és ott volt, hogy majdnem kiszúrta a szemem. Aztán megfordultam, és megláttam egy naptárat, de nem ám akármilyet, Paulo Coelho idézetek vannak benne minden hónapra, és hétre, a hónapok el vannak nevezve életszakaszokról: alkotás, szabadság, lehetőség; a címe pedig: Változások. Az illusztráció Kolumbia vibráló és buja természetét idézi. Nézegettem tovább a könyveket, találtam  még egyet, ami 1890 Ft helyett 490 Ft volt, Zen tanmesékkel, és versekkel, még eldöntöm, hogy jó-e. Ezzel együtt ráeszméltem arra is, hogy meg kéne már látogatni egy antikváriumot. Illetve arra, hogy ha olvasok, közelebb juthatok magamhoz, magamba szívott információhalmaz, amik alapján jobban alakul a véleményem.

EgészSég?

Volt bennem egy rögeszme, mint sajnos sok mindenkiben (vagy még van is...), miszerint nem jó az alakom. Ezen felül rengeteg más problémát fedeztem fel a testemben, ami a rendszertelen táplálkozáshoz köthető. Majd elkezdtem jógázni, amit mindig is ki szerettem volna próbálni, hát nem okozott csalódást, inkább egy picit a saját részemről, mert azt éreztem, nem tudok teljesen belemerülni. Viszont beszélgettünk a táplálkozásról is, hogy milyen fajta étel milyen hatással van a szervezetre. Aztán igyekeztem odafigyelni erre, közben rájöttem, hogy nincs énnekem mindig időm, hogy csináljak salátát, vagy megpucoljam a zöldségeket, inkább bedobok valami hamburgert. Lettek kényszerképzeteim is, hogy rengetegsok mérget eszünk. A csirkéket úgy éltetik, hogy össze vannak zárva egy ketrecbe és úgy nyomorognak, kapjuk tőlük a negatív energiát, és a génmanipulált zöldségek? A minap vettem a tesco-ba citromot, rá volt írva, hogy a héja fogyasztása tilos. Dehát citromhéjat rakunk a süteménybe, vagy az almakompótba. Ráadásul ha veszünk paradicsommagot, egyik évben elültetjük, kinő, a következő évben ennek a paradicsomnak a magja már nem nő ki, újat kell venni, Kell Venni, kell venni KELL... Hát akkor egyáltalán mi értelme az egésznek? Már sosem eszünk normális kaját, és már sosem leszünk egészségesek?
Ami itt van, az mind hülyeség, úgy kell enni, ahogy a szervezetünk megkívánja. Még mindig jobb génmanipulált zöldséget enni, mint semmit, vagy levesport, de ha azt is meg kívánjuk, hát nyugodtan. Nem ez a lényeg. A lényeg, hogy magaddal mennyire vagy tisztában, magaddal mennyire foglalkozol, ezek mind csak arra valók, hogy eltereljék a figyelmet Magadról, arról ami Te vagy...

Ezért is kellett nekem a könyezetváltozás, egy kicsit magamba nézni, vajon miért nem tudok belemerülni a jógába, miért vannak fizikai gondjaim, miért érzem nyomottnak magam, a szervezetem, miért nincs áradó energiám. Csak az a gond ezzel, hogy fogalma sincs az embernek, hogy kell elkezdeni. A jóga ezért jó, mert segít elkezdeni külsőleg, aztán hosszú idő és gyakorlás árán segít belemélyedni, nem a fölösleges külső gondolatokra koncentrálni, hanem a belsőre. A meditáció még fontos, de türelmesnek kell lennem. Viszont elkeseredésemben elkezdtem keresgélni az interneten, amivel nagyon kell ám vigyázni, mert rettenetes, oltári hülyeségek lehetnek ott. De rábukkantam egy kis önismereti dologra, ami tesztszerűség, de nem mondja meg konkrétan, hogy milyen vagy, hagyja, hogy te találd ki, egyszerűen csak a kérdések alapján rájöttem dolgokra. Például arra, hogy iszonyatosan szélsőséges vagyok. Vannak begyöpösödött rögeszméim logikátlan dolgokban, logikusban meg egyáltalán nem. Márcsak azt nem tudom, mihez kezdhetek az információval, de idővel ez is eldől.

Szeretném...

Úgy szeretném elhagyni a formaságokat, a gondolatokat, az egót. Csak élvezni szeretném, hogy azonosulok mindennel. Nem akarom, hogy az érdekeljen, mások mit gondolnak rólam, és nem akarok előítéleteskedni senki felett, mindenki ember, és mindenki van valamilyen szinten. Ha van értelme a találkozásunknak, mert tanulunk egymástól, annak már örülök. De közben meg ha ezen a világon akarok lenni, ebben a formában, valahogy mégis muszáj, hogy figyeljek azokra a dolgokra, hogy miből élhetek meg, és hogy. Persze régen a paradicsomra is oda kellett figyelni, abból éltünk meg, és abból ettünk. Életet hoztunk létre újra és újra, alkottunk, teremtettünk, mint Isten. Most mit teremtünk? Hogyan? Szeretünk teremteni? Szeretjük megteremteni azt a dolgot, amiből pénzünk lesz, hogy ehessünk?

Nagyon furcsa azt érezni, hogy elkezdek egy gondolatmenetet és más jön ki belőle, vagy rögtön utána végiggondolom, és azt mondom, hogy ez hülyeség, nem is erről akartam írni, vagy töviből átforgatom az egész mondatot. Mindenki változik, azt hiszemén én épp a legváltozóbb korban vagyok, hol a legfontosabb a tapasztalás. Ez tesz minket többé, nagyobbá, teremtővé. Illetve nemhogy többé... mert kevesebbé, letisztultabbá, félelem és rögeszmék nélkülivé, elhagyjuk a fölösleges dolgainkat, csak mi maradunk, és így adjuk tovább magunk. 

Újrakezdés

Én is jól kezdem az évet... Bár legalább elhatároztam, hogy írok. Hajnalban ülök a gép fölé görnyedve és fáj a hátam, fázom, a kényelmetlen ünnepló ruhámban vagyok, merthogy évnyitó lesz. Reggeliznem kéne. Közben telefonbeszélgetést hallgatok egy ügyről, ami szervesen hozzákapcsolódik az életemhez, tulajdonképpen ettől is függök. Elmegyek messzire, miközben a nagymamámnak támogatásra van szüksége. Úgy él, mint aki egy pincében van, alig tud enni, mert alig van pénze kajára, benzinre, és közben próbálkozik, hogy megmentse az életét olyan áron, mint valami detektívregényben akit lehallgatnak, de közben börtönben ül. Újrakezdem az életem, van bennem valami mérhetetlen fizikai és lelki fájdalom, ezt próbálom megoldani. Egyre mélyebbre és mélyebbre ásni. Nem mások támogatására van szükségem, magamra. Magamat kell felépítenem, hogy majd aztán én tudjak támogatni, hiszen egy törött kezű ember nem bír egy törött lábút cipelni. Próbáltam eddig kívülről megközelíteni a dolgot, jóga, egészséges táplálkozás, másik városba költözés. Tudatalatt ez mind emiatt történt, de ezekkel a dolgokkal sem fog változni semmi, ha nem fogadom el magam, ha nem kezdek belülre nézni.

Problémák

Az utóbbi napokban sok problémával kerültem szembe. Megoldhatatlannak láttam őket. Minden téren felmerültek a gondok. Emiatt a hangulatom is olyan szinten hullámzott, hogy az már elviselhetetlen volt. Egyik percben sírtam, a másikban nevettem, egyszer boldog voltam, egyszer végtelenül elkeseredett. Egyszer dühös voltam, egyszer féltem, egyszer aggódtam, egyszer hisztiztem, de úgy, mint egy négyéves gyerek. Nem tudtam mit csináljak magammal, hogy min változtathatnék. Aztán alapállapottá vált az elkeseredettség. Néha sikerült kilendülnöm belőle, néha még rosszabbá vált.
Aztán rájöttem, hogy csak olyan problémákat kapok, amikkel meg tudok küzdeni, sőt tulajdonképpen, csak én teszem őket problémává. Ezek az utam szükséges lépései. Attól még, hogy nem látom a célt, mennem lehet az utamon, mennem kell. Nem adhatom fel. Akkor nem érne semmit az eddigi életem, ez az édeskevés rész abból, amekkora életem még lehet, és lesz is. Ez kényszernek tűnik, pedig nem az. Épp azért kell mennem és küzdenem, hogy ne kényszerekből álljon az életem, majd ha lesz. Szóval ezek a problémák nem is léteznek, nincsenek itt, csettintek, és már el is tűnnek. Csak én láttam őket megoldhatatlannak, csak eddig.
Tehát most azt teszem, ami a legjobb: folytatom az utamat, akárhová is megyek, folytatom, mert nincsenek akadályok, nincs olyan, amit ne oldhatnék meg.
Az élet boldogság :)