Szeretném...

Úgy szeretném elhagyni a formaságokat, a gondolatokat, az egót. Csak élvezni szeretném, hogy azonosulok mindennel. Nem akarom, hogy az érdekeljen, mások mit gondolnak rólam, és nem akarok előítéleteskedni senki felett, mindenki ember, és mindenki van valamilyen szinten. Ha van értelme a találkozásunknak, mert tanulunk egymástól, annak már örülök. De közben meg ha ezen a világon akarok lenni, ebben a formában, valahogy mégis muszáj, hogy figyeljek azokra a dolgokra, hogy miből élhetek meg, és hogy. Persze régen a paradicsomra is oda kellett figyelni, abból éltünk meg, és abból ettünk. Életet hoztunk létre újra és újra, alkottunk, teremtettünk, mint Isten. Most mit teremtünk? Hogyan? Szeretünk teremteni? Szeretjük megteremteni azt a dolgot, amiből pénzünk lesz, hogy ehessünk?

Nagyon furcsa azt érezni, hogy elkezdek egy gondolatmenetet és más jön ki belőle, vagy rögtön utána végiggondolom, és azt mondom, hogy ez hülyeség, nem is erről akartam írni, vagy töviből átforgatom az egész mondatot. Mindenki változik, azt hiszemén én épp a legváltozóbb korban vagyok, hol a legfontosabb a tapasztalás. Ez tesz minket többé, nagyobbá, teremtővé. Illetve nemhogy többé... mert kevesebbé, letisztultabbá, félelem és rögeszmék nélkülivé, elhagyjuk a fölösleges dolgainkat, csak mi maradunk, és így adjuk tovább magunk.