Telihold

Ma telihold van. Nézem. Gondolkodok. Nem jutok semmire. Elveszettnek érzem magam.
Cikáznak ide-oda a gondolataim. Tisztába kéne raknom.
Folyton várok valamire. Mikor nekem kéne megtennem. Tényleg... várok... de mire is? A szőke hercegre fehér lovon? Ilyen nem létezik, mindenki tudja.
Akkor mire várok? Arra, hogy túl legyek ezen a bizonytalanságon? Hát igen, lehet, de csak akkor leszek túl, ha teszek is érte, de hogy? Várok a motivációra, hogy végre megszólaljon a kis énem, és azt mondja, igen, ezt akarom, csináld!
Vágyom a társaságra, szeretem az embereket, ugyanakkor úgy gondolom, nem tartozom sehova. Erre persze azt mondanátok, hogy ez nem baj, én is. Csakhogy a látszat azt mondja, hogy igen, te oda tartozol, azt csinálod, amit ők, oda mész, ahova ők, annyit iszol, ammennyit ők, és képes vagy ugyanazokat a dolgokat művelni. Már nem is a neveden szólítanak, hanem csak úgy, hogy: ők.
Nem akarok ők lenni. Én én akarok lenni. De ki vagyok?
Nem úgy értettem, hogy ki akarok tűnni a tömegből a feltűnő személyiségemmel, mert minek?
Csak egyszerűen lenni, szabad akarok lenni. De hogy? Milyen formában?
Segítséget várok? Hogy választ kapjak? Ezekre csak én tudom megadni a választ, más nem. Senki sem ismer. Senki nem ismer meg annyira, hogy válaszolni tudjon helyettem, és azok sem az én válaszaim lesznek. Hát akkor? Most hogyan tovább? Találjam ki, hisz csak én tudhatom...
Könny: csodálatos dolog. Lehet az öröm, és a bánat kifejezője is. A könny lehet boldogság, természetfeletti öröm, fejlődés, változás, felismerés, elégedettség, csodálat jelképe. Ugyanakkor lehet a szomorúság, a félelem, a kétségbeesés, a bizonytalanság, a gyötrődés, az idegesség kirobbanása.
Eddig azt hittem boldog vagyok, de néha beköszönt ez az időszak, ami most van. Üresség, semmi más. Boldogtalanság.
És hogy mitől? Az apró kérdéseimtől, amiket csak meg kéne válaszolnom magamnak?
Folyton beszélgetni akarok, folyamatosan, éjjel nappal beszélgetni olyan emberekkel, akiket nem ismerek, és tudnak újat mondani. Vagy ismerem őket, de ritkán beszélünk. Azért, mert ha egyedül gondolkodok, egy idő után beleroskadok, valahogy mindig kérdés a vége, ha el is jutok valameddig, és tudom, hogy senki nem válaszolhatja meg helyettem, de hallhatok más válaszokat, amik kialakítják az én saját válszom. Ez kell. Erre várok, de ezt is magamnak kell kezdeményezni, nem fog odajönni hozzám senkise, hogy figyelj, látom beszélgetésre vágysz, akkor most elmondom, velem ez hogy történt. Nem várhatok arra, hogy minden percben fellbukkan valaki.

Dal

Szerelem, szerelem;
Átkozott gyötrelem.
M'ért meg nem termettél
Minden fa tetejen?


Sajnos a dallamot nem tudom leírni... de szép
ma teljesen véletlenül együtt dúdoltuk egymás mellett elmenvén a folyosón...

Boldogság

Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk. - Helen Keller

Kép

Elmegyek Svédországba, és megnézem a sarki fényt

Tegnap

Tegnap beszélgettem...
A lány azt mondta, hogy mindegy mit csinálok (vagy hová megyek tovább) , csak csináljam, aztán majd eldönthetem, hogy ez jó-e, vagy sem, élvezem, vagy sem, és eszerint tudok közelebb jutni a célomhoz...

Mindegy mit, de csináld!

Ma

Ma nem éreztem valami lelkileg fényesen magam.. Miközben ment az élet, egy sima, átlagos hétköznap, én az Amelie filmzenéjét hallgattam, és itt-ott elsírtam magam. Néha röviden, néha hosszan. Hogy ez miért volt? A bizonytalanság miatt, hiszen az sokkal rosszabb, mint bármi más... De ebbe most ne menjünk bele részletesen.
Megvártam az egyik barátom, és valamiért jókedvre derültem, kicsit pityókás volt, így sokkal többet beszélt, mint eddig, jó volt látni. A Szabadsághídon filozofáltunk, mikor egyszer csak azt mondja, ha ilyen érzése van, mint nekem ma, az a legjobb, ha elmegy az erdőbe, és egyedül van, összeszedi a gondolatait.
Ezek után elindultam haza, de nem oda mentem..., az erdőbe. Meg akartam találni azt a kis kápolnát, ahová régen még anyukámmal mentünk néha. nem tudtam pontosan, hol van, csak elindultam. Útközben fölfedeztem a természet csodáit. Láttam egy növényt, amit még soha eddig: olyan termése volt, hogy egy rózsaszín burokból egy narancssárganőtt ki, amiben egy kis fekete bogyó volt. Láttam odvas fát, amiben benne állt a víz. Az ösvény sáros volt, így néha csúszkált a lábam. Volt két útelágazás, nem tudtam pontosan merre menjek, egyszerűen csak vitt a lábam, odavitt a kápolnához. De rég voltam ott! Az egész hely szent, a fák, a bokrok, amik körülveszik, azoknak az embereknek a hite tartja fönn, akik gyakran ellátogatnak oda. Fantasztikus volt, újjáébredtem. tudtam, hogy ától valami meg fog változni.
De itt még nem ért vége a kalandnak. Folytattam az utat az ösvényen, kíváncsi voltam, mi lehet ott, hisz még sosem jártam arra. Azt gondoltam, hogy ha meglátok valami utat, vagy ilyesmit, akkor visszafordulok.... Megláttam egy kerítést, amelyen belül kis összetákolt ülőalkalmatosságokat helyeztek el körben egy tűzrakóhely körül. Volt ott törött kerti pad, autóülés. A kerítésen lévő lyukak kezdetlegesen be voltak tömve, hol egy deszkával, hol valami más tárggyal. Továbbmenve láttam a kaput, teljesen rozsdás volt, már biztos nem használják.Azonban volt a kerítésnek egy annyira lehajtott része, hogy azon ember simán át tud menni. Nem tudtam megállapítani, járnak-e arra emberek, elhagyatott volt, de valahogy mégsem.
Még tovább mentem, és megtaláltam álmaim otthonát. Ott volt egy ház, nem nagyon láttam a fáktól, rendes kerítés volt, rozsdamentes. Az udvaron autóroncsok, hátul újonnan megvett üvegablakok, letakarva, gondolom újítani akarják a házat, vagy akarták?
A kapu előtt van egy kialakított parkolóhely, ahol több autó is elfér, és az ösvényen tovább már valami jó karban lévő autó is tud menni. Friss keréknyomok. Azt hiszem itt tényleg laknak, a cím felírva a kapura. Közelebb mentem még egy kicsit, hátha látom a házat, de még mindig nem sokat láttam. Láttam egy csipkés függönyt az ablakban, láttam a kinti éjjeli lámpát, mintha téglalap alakú ház lenne. Lehet, hogy a telek egyben van a tűzrakóhellyel, de annyi a fa, hogy nem láttam. Az ösvényen tovább nincs több ház. Titokzatos, mégis van benne valami vonzó, ugyanakkor félelmetes. Eldöntöttem, hogy itt akarok lakni, nemtudom, még, hogy kivitelezem, de egyszer itt fogok lakni...
Hazafelé már gyorsabban jöttem az erdőből, cikáztak a gondolataim össze-vissza, már nem figyeltem a természetet, de akkor azt mondtam magamban-hékás, hiszen ezért jöttél ide! Lassabban, Lassabban!
Újra és újra csodáltam a természetet, mégegyszer megnéztem a kis kápolnát, és hazafelé vettem utam.

Hit

Egyik nap elkezdtem a vallásokon gondolkodni. Minden vallásban vagy hitben van valami, amit istennek nevezünk. De tulajdonképpen ki/mi az Isten? Én nem tudok imádni valakit, akit nem is ismerek, márpedig a legtöbb vallásban imádják istent. Arra gondoltam, hogy lehet, hogy "csak" egy erő. Ezt az erőt bárki át tudja venni, sőt, lehet, hogy bennünk van. Ez az erő a HIT. Lehet bármiben hinnünk, a hit erőssé tesz. Nem kell istenben hinnünk, ÖNMAGUNKBAN KELL HINNÜNK!

Ha hiszel önmagadban, bármit meg tudsz csinálni! Hinned kell benne, hogy képes vagy rá, hogy sikerülni fog!
Higgy benne, hogy meg tudod csinálni! Higgy benne, hogy jó lesz a dolgozat, a felelet! Higgy benne, hogy el fogod érni a vonatot, még ha már menetidő szerint el is indult! Minden a te akaratodtól függ!

Minden tőled függ...

...

Ezt akkor írtam, mikor nagyon ideges voltam, mert a nagybátyám elolvasta, amit írtam előtte... és nyilván nem akartam olyan dolgot írni, amit nem lenne jó, ha meglátna...


Csillagpor, nyugodj le, éld békében hátralévő életed. Szenderegnek az álmok bús hajnalon. Pocsék düh járja át lelkemet. Ja... Stabilo figurák hevernek szerte szana. A lélek becsukja szemét és mély álomba szenderül. Amint lenyugodott. De fáradságos útja még csak most kezdődik. Eltűnik a hajam szála. Sok hűhó, semmiért...

Cél

"...az élet fő célja-tett, Tehát tégy! S tégy minden jót, ami tőled telik, s mindenütt, hol alkalom nyílik, s hogy minél nagyobb sikerrel tehess, lelkedet eszközökkel gazdagítani szűntelen igyekezzél."

                                                                                    Kölcsey Ferenc: Parainesis

"...A célt, tudom, még százszor el nem érem.

Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?

A cél, megszünte a dicső csatának,

A cél halál, az élet küzdelem,

S az ember célja e küzdés maga."

                                   Madách Imre: Az ember tragédiája

"Ha boldog akarsz lenni, tűzz ki magad elé bármilyen célt, csak egyet ne: a boldogságot"

                                                                                                                 L.Blaga

"Ha nem tűzöl magad elé semmilyen nemes célt, el sem kezdtél élni."

                                                                              William P. Merill

"Tudnod kell, melyik kikötő felé tartasz, mielőtt be akarnád fogni a jó szelet, mely odarepít."
                                                                                                                 Seneca

"Találd meg azt a szellemi beállítottságot, amely által úgy érzed, hogy a lehető legmélyebben és a legteljesebben élsz, s egy belső hang azt mondja: <Ez az igazi éned.> Ha rátaláltál erre, kövesd mindenáron."

                                                                                              William James

P-füzet...

Az élet alapvető szükségletei:
Türelem, Akarat, Tudás, Cél, Boldogság


Amint megtudod mi a célod, akarod, hogy elérd, tanulsz, és türelmes vagy, s ez elvezet a boldogsághoz.


~Az életet megérteni,
  könnyű.
  Együtt élni vele,
  művészet.


Minden tőled függ...

Itt az ősz, szeretem...

Szeptember

Fagyó mosolyú
délután;
sárguló alma
fönn a fán.

Borzongó lombok,
reszketeg,
útra készülő
levelek.

Hóharmat színű
kikerics;
hűvösödnek a
vizek is.

Ezüst szakállú
holdvilág;
szigorodnak az
éjszakák.

Gyapjasodik a
kicsi őz:
észre se vettük,
itt az ősz.

                          Kányádi Sándor

Az Útra-kelésről

  http://advitamexspecto.blogspot.com/2010/03/az-utra-kelesrol.html 

A fenti blog elolvasása utáni gondolatom:

Mindig is otthonra vágytam, már kiskoromban, mindig azt mondtam anyukámnak: Haza akarok menni!
Valahogy sehol sem éreztem magam otthon, azt hiszem, még nem haladok, csak folyton töprengek, célt keresek, pedig csak haladnom kéne...

Az angyal

Nem szállhattam égbe vetve,
Olyan jól, mint tegnap este.
Tündér, tündér gyere vélem,
Menjünk együtt fel az égbe.