Nagy Zoárd

"Azt kérte annak idején egy tündértől, hogy engedje őt vándorolni. Nem akar örökké egy sziklás hegyoldalon állni egy tölgy meg egy bükk szomszédságában, örökké ugyanazt a völgyet nézni, ugyanazt a folyót . "Pedig nincs annál szebb- mondta neki a tündér-, mint háromszáz évig nézni egy völgyet. Egy percig nézni nem érdemes, húsz év nagyon kevés rá, de háromszáz év... az igen!" De Nagy Zoárdnak aztán beszélhetett! "Jól van- mondta a tündér-, mehetsz!" Na, el is indult Nagy Zoárd. Megjárta a sivatag homokját, a tengerek partjait, szigeteken járt, délszaki földeken, jéghideg északon. Talán nincs is olyan hely, ahol Nagy Zoárd ne járt volna. Igen ám, csakhogy egyszer elkezdett sajogni a szíve. Újra látni szerette volna a völgyet, a folyót, szeretett volna elbeszélgetni a tölggyel és a bükkel. Fogta magát, hazament. Van lába, megtehette. Otthon aztán úgy érezte, hogy ez nem ugyanaz a völgy, nem ugyanaz a folyó, s a tölgy se meg a bükk se ugyanaz. "Ez nem ugyanaz a hely, ahol születtem!"- kiáltotta, és nekivágott a világnak, hogy megkeresse azt a völgyet, azt a folyót, azt a bükköt és azt a tölgyet. Járt, járt körbe a világban örökké, szakadatlan. De hogy találta volna meg, amit keresett? "

Véletlen

Olvastam egy naplóbejegyzést, amelyben a szerző felhívja a figyelmet a véletlenekre, ugyanis talált a padláson egy kártyalapot. Hiába járkált fel sokszor, eddig még nem akadt a szeme ügyébe. Én pedig erre felbuzdulva nagy vágyat éreztem, hogy jöjjön valami véletlen. Közben rájöttem, hogy a jelek mindig ott vannak, csak tudni kell észrevenni. Régebben sokszor vettem egy bizonyos újságot, aztán előálltak a szerkesztők egy új címmel, azóta nem találom semelyik boltban. Minden hónapnak megvan a maga témája, amiről írnak, nem felszínesen, mint a bulvárlapok, meg a horoszkópok, hanem értelmesen több tudományos szemszögből. Eddig is úgy voltam vele, hogy akkor találom meg az újságot, mikor szükségem van rá. Azonban azt hittem, már sosem lesz meg, de ezt valamiért nem kötöttem össze azzal, hogy akkor nincs rá szükségem. Ma elment az áram ott, ahol voltam, elég félelmetes volt, olyan üldözési mániám lett tőle. Kiderült, hogy az épületben eltört valami cső, és ömlik a víz kifelé, ijesztő látvány volt. Viszont ez ráébresztett arra, hogy éhes vagyok, így hát gondoltam, na, akkor uzsgyi a tesco. Bementem, és gondoltam egyet, elmentem az újságok felé, és ott volt, hogy majdnem kiszúrta a szemem. Aztán megfordultam, és megláttam egy naptárat, de nem ám akármilyet, Paulo Coelho idézetek vannak benne minden hónapra, és hétre, a hónapok el vannak nevezve életszakaszokról: alkotás, szabadság, lehetőség; a címe pedig: Változások. Az illusztráció Kolumbia vibráló és buja természetét idézi. Nézegettem tovább a könyveket, találtam  még egyet, ami 1890 Ft helyett 490 Ft volt, Zen tanmesékkel, és versekkel, még eldöntöm, hogy jó-e. Ezzel együtt ráeszméltem arra is, hogy meg kéne már látogatni egy antikváriumot. Illetve arra, hogy ha olvasok, közelebb juthatok magamhoz, magamba szívott információhalmaz, amik alapján jobban alakul a véleményem.